Elegem van abból, ami ebben az országban zajlik.
Elegem van abból, hogy megvetést vált ki, ha azt mondom: "magyar vagyok". Megvetést, mert rögtön kimondva, vagy kimondatlanul megbélyegeznek: "na egy újabb jobbikos". Nem, nem jobbikos vagyok. Hanem magyar. Az, hogy ettől függetlenül milyen ideológiai, politikai nézetek vallok, teljesen más kérdés. Az meg pláne, hogy melyik pártra fogok szavazni, melyik pártot tartom a hozzám legközelebb állónak. Ezek ugyanis független dolgok.
Ugyanígy elegem van abból, ha valaki mást bélyegeznek meg ugyanilyen alapon. Függetlenül attól, hogy melyik "oldallal" szimpatizál, vagy melyikkel "áll szemben". Én nem az alapján ítélem meg az embereket, hogy melyik párt mellett állnak ki, vagy melyik irányzatot érzik magukénak. Sem az alapján, hogy milyen vallást gyakorolnak, vagy milyen a bőrük színe, vagy honnan származnak. Hanem a viselkedés alapján. Nem, nem vagyok szent. Bennem is vannak előítéletek. Hogyne lennének. Aki mást állít magáról, az hazudik. Lehet, hogy saját magának is. De az előítélet nem bűn. Nem hiszem, hogy bűn lenne félni, ha szembejön velem az utcán egy romákból álló csoport. Akiben nem indul meg az adrenalin ilyen helyzetben, az hazudik, vagy egyszerűen ismeri (személyesen) az adott embereket. Persze, lehet, hogy az adott csoport valamennyi tagja jóravaló, normális életet élő ember. De - jelenleg - Magyarországon erre kicsi az esély. Sajnos.
Azért a romákat hoztam fel példaként, mert ezen a téren hazánkban a romakérdés a legfőbb feszültségforrás. Ismerek romákat személyesen is. Tudom, hogy van dolgos, valóban normálisan élő család. Nem is egy. De azt is tudom, hogy ők a ritka kivételek.
Nekem nincs problémám a homoszexuálisokkal. Egészen addig, amíg nem viszik ki közszemlére a nemi hovatartozásukat.
Nekem nincs problémám a más vallásúakkal. Mármint a saját vallásomtól eltérőt vallókkal. Annál is inkább, mert valószínűleg kevesen vannak, akik hozzám hasonlóan látják a világot ebből a szemszögből. De ez messzire vezetne és nem erről kívánok írni.
Elegem van abból, hogy habzó szájjal állnak ki emberek (?) egy-egy ideológia, párt, vallás, etnikum mellett, vagy ellen. Függetlenül attól, hogy egyébként az illető nézeteivel hasonlóan látom én is a dolgokat. Tehát megvetem az eszetlen szószólókat mind a Jobbik, mind a Fidesz, az MSZP, az SZDSZ, vagy bármelyik másik párt oldalán.
Elegem van abból, hogy fasisztának, nácinak tartanak azért, mert szeretem a hazámat. Igen, patrióta, politikai értelemben pedig nacionalista vagyok. De nem vagyok soviniszta. Bár van ideológiai kapcsolat a nacionalizmus és a nácizmus (nemzeti-szocializmus) valamint a fasizmus között. De ráhúzni, hogy ez egy és ugyanaz. Hát, ez több, mint sületlenség. Az, aki ilyen szavakkal dobálózik, ajánlom, hogy olvasson utána, hogy pontosan mit is jelentenek. Talán rájön, hogy túl azon, hogy mást jelent, mint gondolta előtte, talán rájön arra is, hogy aki ilyenekkel dobálózik, semmivel sem különb annál, mint amilyennek a "másik oldalt" kívánja beállítani.
Lehet hinni az egyesült Európában. Az egyesült világban. De naivitás azt gondolni, hogy ez valaha is megvalósulhat. A saját nemzethez, nemzettséghez való tartozás annyira mélyen van bennünk, az ösztönök szintjén, hogy nem lehet politikai, gazdasági alapon elnyomni. Mindenkinek a saját népéhez húz a szíve. A családhoz, a településhez, az országhoz, a nemzethez. A versengés, a harc bennünk van. Ki fog szurkolni egy válogatott meccsen az ellenfél csapatának? Nem csak természetes, hogy a saját nemzetemnek szorítok, hanem tulajdonképpen elfogadott morális kötelezettség is. Miért lenne ez másképp gazdasági szinten? Amikor azért dolgozom, hogy a saját országomnak legyen jobb? Ha nekem/nekünk jobb, a legtöbb esetben másoknak ettől rosszabb lesz. (Nem kívánok belemenni a Pareto-hatékonyság kérdéskörébe) Nem hiszem, hogy ez bűn lenne, vagy éppenséggel megvetendő. Igen, kiállok a saját nemzetem mellett. Aki másképp tesz, az hazaáruló. Nincs rá jobb szó. Az, aki meglopja a saját országát, szintén hazaáruló.
Elegem van abból, hogy ma, Magyarországon, lopás és csalás nélkül gyakorlatilag lehetetlen (meg)élni. A lopásba beleértendő az adócsalás, jövedelemeltitkolás a segélyek miatt, fekete gazdaságban való részvétel, bliccelés buszon, vonaton, villamoson.
Nem leszek álszent. Én is kerestem feketén. Nekem is voltak adózatlan jövedelmeim. Bliccelek a villamoson, mert egy vasam sincs. Na, mondjuk közel sem az a nagyságrend, mint amit most sokan gondolhatnak. De nem érzem magam jól tőle. Nem érzem magam büszkének, hogy "milyen ügyesen megoldottam". Mindig igyekeztem becsületesen élni. A másét tisztelni. Nem csalni, nem hazudni, nem lopni. Sem más dolgát, sem a köz dolgát. Nem szemetelek, nem okozok kárt. Nem állok más nyakára a sorban, nem fújom a füstöt a másik arcába (pléne hogy nem is dohányzom). Igyekszem udvarias lenni.
De mire megyek vele? Mire mentem vele? Totálisan semmire. Az életem romokban. Minden téren. A bank bármelyik pillanatban viheti a lakást.
Ilyenkor pedig teljes dühből nyilik ki a bicska a zsebemben. Mert mások összelopják az életüket. Olyan autókkal furikáznak, olyan arany nyakláncokkal vannak teleaggatva, úgy élnek... Ahogy egy tisztességesen dolgozó és élő, velük egy korosztályba tartozó nem valósíthat meg. Tesz ez ellen bárki is bármit? Nem. Vagy legalábbis én ebből semmit nem látok. De engem baszogat a bank, az APEH. Jönnek a számlák. Én meg csak pislogok.
Elegem van ebből. Mit tegyek? Meneküljek külföldre? El a hazámból? Vagy lopjak, csaljak én is, úgy ahogy mások. Megvan hozzá az eszem, hogy megtegyem. De a lelkem nem engedi. Így viszont... Vajon mi az erősebb, az életösztön, vagy a hazaszeretet?
